Budán, a Krisztina körút elején, a néhai Posta-palotánál (néhai, mert tavaly eladta az állam ezt is) hirtelen zöldmellényes iskolások ugrottak az autóm elé, és magasba emelt táblával adták tudtomra, hogy két nap múlva jön a világ vége. Legalábbis a fővárosban. Vagyis hogy holnapután lezárják a Margit hidat, na.

Gyorsan összeáll a kép

Gyorsan összeáll a kép


Rendes autós újságíró ilyenkor természetesen visszafordul, megáll a csodával határos módon máig ingyenes parkolóhelyen (miután a forgalmat addig igazoltatással akadályozó rendőrautó kiáll a parkolóhely elől), kapja kameráját és megy kérdezősködni.

A fiatal iskolásokból álló két fiú-egy lány kombináció szívesen válaszolt kérdéseimre.

A közigazgatási egységtől meglepően friss és ötletes hirdetést Budapest önkormányzata finanszírozza. Egy diákmunka-szövetkezeten keresztül alkalmaztak hat diákot, hogy két forgalmas, a Margit hídhoz közeli helyszínen emelgessék tábláikat a piros lámpánál.

Biztonsági mellényben is vannak, csak a gyalogos-zöldben álnak a zebrán – senkit nem zavarnak, mégis hatékonyan tájékoztatnak. Még két napig. Így:

A fiatalok azt sem titkolták, mennyit kapnak ezért. Hatszáz forintos órabérért emelgetik a táblákat. Nem nagy tétel ez a hídfelújítás teljes, harmincmilliárdos költségvetésében.