















































































































































































































































































































































Ugyanakkor az állam szerint csupán kétezer autóval nőne a kereslet a roncsprémium bevezetésével, ami nem menti meg a bajban lévő kereskedőket sem. A szakmai szervezetek szerint 10-20 ezer autóval emelné az eladásokat a támogatás.
A kiszivárgott hírek szerint a Gazdasági Minisztérium olyan csomagot dolgozott ki korábban, amely a 10 évesnél idősebb autók cseréjét támogatta volna, amelyek helyett maximum 140 g/km szén-dioxid-kibocsátású újat kellett volna venni. Ehhez azonban nem rögtön adott volna pénzt a kormányzat, hanem úgy tervezték a jövedelemadóból lehetne leírni az összeget a következő év tavaszán. Ezzel az is biztosított lenne, hogy csak munkahellyel rendelkezők vehetnék igénybe a lehetőséget.
A szakmai szervezetek viszont azt szeretnék, ha az állam lemondana az autó árának ekkora adótartamáról és mellé a kereskedők is adnának 300 ezer forint kedvezményt. Így nagyjából 600 ezer forinttal olcsóbban lehetne eladni egy-egy új kocsit.
Hazánkban jelenleg a tavalyihoz képest a felére zuhant vissza az autóeladás, amely nemcsak a kereskedőknek jelent problémát, de az állam is több milliárd forintos bevételtől esik el.
Kommentek