Európában is kapható lesz a Ford GT 1

Európában is kapható lesz a Ford GT

Sietnie kell annak, aki Ford GT-t szeretne venni Európában. Az egyelőre ismeretlen árú, de Amerikában 150 ezer dollárnál (33,5 millió forint) biztosan nem drágább Ford GT Európában, így Magyarországon is megvásárolható lesz, ám Európa összesen legfeljebb 80 autót kaphat. Az újonnan alakult Ford Team RS csoport feladat a GT európai változatának megtervezése és piacra bocsátása, és náluk lehet az autóról érdeklődni is. Akit komolyan foglalkoztat a GT vásárlási lehetősége, a www.FordTeamRS.com oldalon regisztráltathatja magát.

A 2002 januárjában még tanulmányautóként bemutatott Ford GT, a legendás GT40-eshez méltó paraméterekkel és megjelenéssel rendelkezik. Az 5,4 literes V8-as motor turbós és több mint 500 lóerős. A váltó manuális és hatfokozatú.

Idén egyelőre három autó fog elkészülni, mely a Ford reklámcéljait szolgálja majd. A szériagyártás 2004 tavaszán kezdődik meg. Az európai piacra szánt modellek azonban csak 2004 negyedik negyedévében hagyhatják el a gyártószalagot. Összesen 4500 autó gyártását tervezi a Ford, amivel a típus exkluzivitását kívánják megteremteni.

A közönséges halandók számára elérhetetlen autók mellett az unalmas hétköznapokon praktikusan teljesítő autókat is bemutatott a Ford Genfben.

A Ford Fusion Plus az alap-Fusion erényeit fejleszti tovább, tágas utas- és csomagterét egy szórakoztatóközponttá alakított hátsó utastérrel egészíti ki. Állítólag a fejlesztés úgy zajlott, hogy a Ford dolgozók beültették gyermekeiket a Fusion hátsó ülésére, és mindennel ellátták őket, amire csak szükségük volt. Így rugalmasabban variálható hátsó üléseket telepítettek az autóba, a két szélső ülés közé egy univerzális tárolódobozt szereltek, a plafonra egy hétcolos LCD kijelzőt építettek, melyen filmeket lehet nézni, a hifi-rendszer pedig a hagyományos audio-CD-k mellett MP3 file-ok lejátszására is alkalmas.

A Fusion Plus motorválasztéka megegyezik a Fusion-éval, ám a manuális sebességváltó mellett rendelhető egy Durashift EST elnevezésű félautomatikus szerkezet is. Ez a váltó csak az 1,4-es benzin és az 1,4-es dízelmotorhoz választható.

Már az új Ford Focus padlólemezére épül a Ford alsó középkategóriás egyterűje, a C-Max. A Párizsi Autószalonon még tanulmányautóként felvonuló egyterű most már szériakészen jelent meg. A Ford szerint a kompakt egyterűt vásárlók zömében legfeljebb csak öten használják autójukat, így a hétszemélyes kivitel nem hozott volna sokkal több vevőt. Ráadásul a hosszabb kivitelhez nagyobb tengelytávolság és aránytalan forma kellett volna, amivel a jobb vezethetőséget kellett volna feladni a Fordnak. Ugyanis a Ford a C-Max sokféleképpen variálható utastere mellett az autó nagyszerű vezethetőségére a legbüszkébb, ami szerintük a Focus szintjén mozog.

A Focus C-Max még 2003-ban meg fog jelenni a magyar piacon is. A PSA-val közösen fejlesztett 1,6 literes 110 és 2,0 literes 136 lóerős dízelmotorok mellett egy szintén új fejlesztésű, 120 lóerős 1,8-as benzinmotorral is megvásárolható lesz az autó.