Napos időben, 34 Celsius-fokos levegő- és 56 fokos aszfalthőmérséklet mellett vághatott neki a 2026-os szezon 13. időmérő edzésének a Forma-1 mezőnye Monzában. A harmadik szabadedzést a Mercedesszel George Russell húzta be, és láthattuk, hogy az istállók készültek az időmérős szélárnyékozásra is.

Q1

Nemigen volt kérdés, hogy az első szakaszból tovább fognak jutni a topcsapatok versenyzői. George Russell (Mercedes) és Liam Lawson (Red Bull) első mért körét közepes abroncsokon teljesítette, előbbinek ez is elég lett volna a kiesés elkerüléséhez, de a szakasz végén javított idején. Ami viszont meglepő volt, hogy a szakasz felénél az Alpine lépett az élre: Pierre Gasly az első, Franco Colapinto a harmadik helyen tanyázott egy ideig.

7 fotó

Max Verstappen a Q1-ben hamar kiszállt a Red Bulltól, a szerelők és a négyszeres világbajnok is nagy erőkkel nézték az autó elejét. A holland, valamint a két Ferrari-pilóta megspóroltak egy szett gumit a Q2-re, ahová nem jutott tovább a két Cadillac és a két Aston Martin mellett Cunoda Juki (Racing Bulls) és Alexander Albon (Williams). A szakasz szorosságát jól mutatja, hogy a 16 továbbjutót 1,004 másodperc fedte, a legjobb tíz pedig 3 tizeden belül volt Gasly legjobb köréhez képest.

Bombameglepetés, új pole-pozíciós az F1-ben 7

Franco Colapinto (Kép: Clive Mason/Getty Images)

Q2

A szakasz első harmadát a mezőny többsége a garázsban töltötte, csak a Red Bullok és a williamses Carlos Sainz tettek meg egy-egy biztonsági kört. Verstappen a Red Bull hátsó tengelyének viselkedésére panaszkodott, ideje nem is volt sok mindenre elég.

Történtek viszont meglepetések: a McLaren feltámadt és Oscar Piastri vezetésével az élre állt, miközben az Alpine továbbra is erős volt, Gasly a harmadik, Colapinto pedig a Mercedesek mögött hetedik időt futott elsőre. Az audis Gabriel Bortoleto jó körének is köszönhetően Lewis Hamilton első ideje nem ért továbbjutást, de a másik Ferrariban ülő Charles Leclerc is izgulhatott a 9. helyen.

Bombameglepetés, új pole-pozíciós az F1-ben 8

Lewis Hamilton (Kép: Andrej ISAKOVIC / AFP)

Verstappen ütemen kívül gyorsan javított idején, így a hajrában beállt, hogy szélárnyékot húzzon Liam Lawsonnak. A motorbüntetést kapó csapattárs így sem jutott tovább, de az új-zélandit csúnyán feltartotta Piastri az első sikánban. Sanszos, hogy ezt nem ússza meg a McLaren-pilóta.

A Ferrarit valami elképesztő erő tartotta a vízfelszínen: Leclerc a 9., Hamilton a 10. helyen jutott tovább, de a hétszeres világbajnok kiesése csak egy ezredmásodpercen múlott Bortoleto előtt. A szakasz végén búcsúzott még a két Haas, valamint Nico Hülkenberg (Audi) és Carlos Sainz (Williams). A szakaszt Antonelli húzta be, Gasly pedig a negyedik volt – Antonelli és Piastri esetleges hátrasorolásával ez máris a második helynek felelne meg.

Q3

Az első körök után Russell állt az élen még úgy is, hogy blokkoló kerekekre panaszkodott. A brit századokkal előzte Piastrit. Gasly volt a harmadik, kevesebb mint egy tizedmásodperccel lemaradva a Mercedestől. Leclerc is tizeden belüli hátránnyal jött, de csak negyedik volt Verstappen, Norris, Arvid Lindblad (Racing Bulls) és a gyengén kezdő Hamilton előtt. Colapinto visszaesett kilencediknek, Antonelli pedig csak később futott mért kört – az olasz hibázott, így csak hatodik volt. Jól mutatta viszont a mezőny szorosságát, hogy Russelltől így is csak 164 ezredet kapott.

Bombameglepetés, új pole-pozíciós az F1-ben 9

George Russell (Kép: Dom Gibbons – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

A finálét Piastri már az első sikánban elrontotta, kanyarlevágásával valószínűleg a mögötte jövő Norrist is megzavarta, mert lassan kezdett magához képest. Javítani tulajdonképpen csak Russell, Hamilton, valamint Gasly tudott – utóbbi viszont akkorát, hogy

POLE. POZÍCIÓT. SZERZETT.

A francia pilóta először indulhat első helyről a Forma-1-ben, ott, ahol 2020-ban eddigi egyetlen győzelmét aratta. Az enstone-i csapat is sokat várt az időmérős sikerre, 2009-ben láthatott ilyet az akkor még gyári Renault-ként működő istálló. Russell lett a második, Piastri pedig a harmadik Leclerc és Hamilton előtt. A top10 második felének sorrendje: Verstappen, Antonelli, Colapinto, Norris, Lindblad. Fontos, hogy ez még nem a rajtsorrend, több büntetés is meg fogja kavarni a rajtrácsot.

Bombameglepetés, új pole-pozíciós az F1-ben 10

A teljes eredménylista

A 2026-os Forma-1-es Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.