Azok után, hogy Max Verstappen GT3-as alakulathoz adta a nevét, újabb Forma-1-es világbajnok vált csapatalapítóvá Lando Norris személyében. A McLaren címvédője ugyanis többedmagával létrehozta az LN4 Fusion nevű formaautós csapatot, a nevet az állandó rajtszámából eredeztetve.

Az istálló több nagy névvel kezdi meg a munkát. Csapatfőnöknek René Rosint szerezték meg, aki az elmúlt évek egyik legjobb juniorcsapatát, a Premát menedzselte. Norrisék emellett pilótákat is szeretnének nevelni, fejleszteni, akárcsak a nagy F1-es csapatok: ennek a részlegnek az Alpine korábbi sportigazgatója, Julian Rouse lesz a vezetője. Cuccaik is vannak már, az F2-ben és F3-ben is vitézkedő AIX Racing egyes holmijaira szert tettek.

Az LN4 Fusion célja a Forma-2-ben való szereplés, de jövőre még „csak” az F3-ban, az olasz F4-ben, illetve az F3 alatti legnagyobb formaautós gyűjtőszériában, a FREC-ben állnak rajthoz a Norris jellegzetes sisakmintájával díszített versenygépek.

A képre kattintva galéria nyílik!

18 fotó

Norris a csapatalapítás kapcsán azt hangsúlyozta, szeretne lehetőséget teremteni a következő generációnak az előrelépéshez, a pályán és azon kívül egyaránt. „Szerencsés voltam, hogy a karrierem során végig remek emberek vettek körbe, és tudom, hogy a Forma-1-be jutáshoz jóval több kell, mint tehetség.”