Max Verstappen kis túlzással egy, a semmiből előhúzott körrel lett pole-pozíciós a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérőjén. A Red Bull hollandja a döntő pillanatokban egytized másodperccel volt gyorsabb Oscar Piastri McLarenjénél, azonban ez nem csak az ő remeklésén múlott. Ezt maga a négyszeres világbajnok ismerte el.
„Segített egy kicsit a körömön” – célzott a mercedeses Andrea Kimi Antonellire a pilóta. „Kimi adott némi szélárnyékot. Együtt fogunk tésztázni” – fűzte hozzá jókedvűen a holland.
A két pilóta közé láthatóan nem vert éket a tény, hogy Ausztriában éppen Antonelli ütötte ki Verstappent az Osztrák Nagydíj első körében. A holland egyébként már akkor igen elnézően beszélt az ifjonc hibájáról.
Verstappennek hasonló esettől nem kell tartania Silverstone-ban, hiszen míg ő az élről rajtol, addig az olasz pilóta csak a 10. rajtkockából kezd. Az időmérőn elért 7. helyéhez ugyanis hozzáadtak még hármat, ugyanis a stewardok az osztrák kiütést nem nézték el olyan könnyelműen, mint Verstappen.