A Forma-1-es Miami Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk hétfőn este 19 órától a YouTube-csatornánkon!

Sikeres futamot zárt Alexander Albon a Forma-1-es Miami Nagydíjon. A Williams thai-brit versenyzője a kiosztott büntetések után kilencedik lett, így újabb két ponttal gyarapította egyenlegét a mezőny talán leggyengébb autójában.

Albon a futam előtt régi-új hajával hívta fel magára a figyelmet: Ausztrália után ismét vörös hajjal jelent meg egy nagydíjhétvégén, ugyanis az extravagáns viselet ponthoz segítette őt Melbourne-ben.

Nem tudni, hogy a külső megváltoztatása milyen előnyökhöz juttatta a pilótát, de az eredmények Miamiban is magukért beszélnek. Albon újabb pontszerzésében még a Williams sem bízhatott igazán, az alakulat ezért belement egy egészen merész fogadásba is. “A hétvége kezdete előtt azt mondtuk, hogy ha pontot szerzünk a hétvégén, az egész csapat vörösre festi a haját” – árulta el Albon.

A kifogások persze azonnal jöttek a siker láttán beszámolója szerint. “Bementem a mérnökök szobájába, és mindannyian elkezdtek mentegetőzni. Olyanokat mondtak, hogy dobogóról volt szó, de mondtam, hogy nem, nem arról” – szórakozott a pilóta.