A Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal kapcsolatban rengeteg pletyka röppent fel az elmúlt hónapokban. Emlegették már az F1 lehetséges új vezéreként, de ennél is többször az Aston Martin potenciális új főnökeként.

Tény, hogy Wolff részesedést is vásárolt az Aston Martinban, a Mercedes szerint azonban a helyzet világos: az osztrák nem megy sehova, főleg nem egy másik csapathoz.

Wolff egy interjúban most úgy fogalmazott, hogy gondolkodik a jövőjén, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyná a Mercedest. “Ha valamire, arra igazán büszke vagyok, hogy a tapasztalt csapattagoknak mindig is képesek voltunk új szerepeket adni” – mondta Wolff.

“Szerencsésnek érzem magam, hogy 2014 eleje óta a Mercedesnél lehetek. Nagyon élvezem, hogy minden barátommal együtt dolgozhatok a Forma-1-es csapatnál és a Daimlernél. És ez olyasmi, amiből nem is akarok kimaradni.”

“De fel kell tennem magamnak néhány kérdést. Nem akarok olyan csapatfőnökké válni, aki a nagyszerű helyett esetleg már csak jó, és nem ismeri fel, hogy már nem tud annyit adni a csapatnak, mint kezdetben.”

“Még mindig úgy érzem, hogy sokat tudok adni, de gondolkodom a jövőmön. Beszélgetek erről Olával (Kallenius, a Daimler vezetője – a szerk.). Nem egyszerű munkaszerződésről van szó, részesedést is tartalmaz, még a folyamat közepén vagyunk.”

“Nem akarok leragadni egy konkrét szövegezésnél, legyen az csapatfőnök vagy ügyvezető igazgató, mert ennek semmi jelentősége. Még nem hoztam semmilyen döntést, mert nem is kezdtünk el versenyezni.”

Wolff az Aston Martinnal kapcsolatban úgy fogalmazott, az kizárólag üzleti befektetés. “A Mercedesszel tervezek, itt szeretnék maradni. Ez változatlan.”

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: PlanetF1.com
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Mercedes Mercedes AMG Toto Wolff