A Mercedesnél nyáron nyitott kérdés volt, megtartsák-e Valtteri Bottast 2020-ra, vagy inkább az idei évre tartalékosi szerepbe kényszerült saját nevelésű ifjoncukat, Estaban Ocont ültessék Lewis Hamilton mellé.

Bottas végül maradt, Oconnak pedig a Renault-nál sikerült helyet szerezni, a francia pilóta 2021-ig náluk marad.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmagyarázta, hogy Ocont a saját érdekében nem léptették elő a gyári csapat versenyzőjévé:

„A döntő érv az volt számomra, hogy – különösen egy kihagyott évet követően – nem lett volna jó Ocon számára, ha Hamilton mellé kerül, hiszen ő már évek óta a csapatnál van és a pályája csúcsán jár.”

F1: Féltették az ifjoncot Hamiltontól 1

„Izgalmas sztori lett volna, ilyen tekintetben biztos jó lett volna, de eddig csak egyetlen újonc volt képes helytállni egy szupersztár mellett, az pedig maga Hamilton volt” – utalt az angol 2007-es mclarenes bemutatkozására, amikor a friss kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellett vezetett, és végül a spanyollal pontegyenlőségben zárta az évet.

„Minden más ifjoncnak időre volt szüksége. Nem akartam veszélybe sodorni a karrierjét, nem akartam, hogy mindent kockára tegyen azért, hogy legyőzze Lewist. Ez döntötte el a kérdést” – állította az osztrák.

Wolff erre nem tért ki, de minden bizonnyal azt sem szerette volna, ha Ocon túl jónak bizonyul, és kelletlen helyzetbe hozza Hamiltont, feszültséget teremtve a csapaton belül – Charles Leclerc tavalyi ferraris felemelkedése is intő jel lehetett számára.

Forrás: Fotó: Getty Images