A Mercedes a 2019-es idényben zsinórban hatodik konstruktőri világbajnoki címét szerezte meg, de a csapatnál a legkevésbé sem nyugodtak a jövő évet illetően, idén a Ferrari és a Red Bull is nagyon erősnek bizonyult időnként. A technikai főnök, James Allison szerint össze kell kapniuk magukat.
“Igen, nem is csak a Ferraritól kell tartanunk, a Red Bull is nagyon erős csapat. Világos számunkra, hogy Melbourne-ig sokkal gyorsabbá kell tennünk az autónkat, ha eséllyel akarunk küzdeni ellenük” – idézte az Auto Motor und Sport a szakembert.
“Persze természetes, hogy lesz könnyű dolgunk, ez a legnagyobb kihívás” – tette hozzá.
A Ferrari idei, néha meglepően nagy motorfölényét illetően komoly gyanúk merültek fel, az olasz csapat trükközhetett, ügyesen csalhatott az erőforrással, ám jövőre már odalehet ez az előny…
“Erről nincs értelme spekulálni. Nekünk önmagunkra kell koncentrálni, a tél folyamán a lehető legtöbb motorerőt kell találnunk, ahogy a kasztninál is meg kell vizsgálni, hogyan csökkenthetjük tovább a légellenállást” – mondta erre Allison.