Fernando Alonso 2018 végén elhagyta a Forma-1-et, de a kétszeres világbajnok nem zárta ki, hogy visszatérjen a szériába.

Az idén toyotás WEC-programját második Le Mans-győzelemmel és világbajnoki címmel záró, Indianapolisban viszont felsült 38 éves spanyol egy friss tévéinterjúban leszögezte, hogy egyelőre nem is foglalkozik az F1-gyel, 2020-ra ott lesz neki az újabb kihívás, a Dakar, majd a harmadik Indy-próbálkozás.

“Pillanatnyilag nem gondolok az F1-es visszatérésre. Eddig nem hiányzott, más dolgok több örömet okoztak. Persze még mindig imádom a Forma-1-et, megnézem az időmérőket, a futamokat. Tény, hogy 2021-re változnak az autók, gondolkodni is fogok rajta. De a jövőt én sem ismerem” – magyarázta az Antena 3 adásában.

“A legfurább, hogy tavaly november óta csak azt hallom, hogy vissza kell jönnöd. A gond az a Forma-1-gyel, hogy az ember már februárban tudja, hol lesz a mezőnyben a szezon során. Most azt mondom, a visszatérésem esélye fifty-fifty. Meggondolom majd, de nem ígérek semmit.”

Alonso egykori renault-s főnöke, menedzsere, Flavio Briatore a múlt héten azt mondta, a spanyol csakis a Mercedes, a Ferrari vagy a Red Bull színeiben vezetne újra az F1-ben.

“Flavio pár havonta megszólal, néha még hasonlít is a nyilatkozata arra, amit mondtam” – jegyezte meg nevetve.

“Megnézem majd a 2021-es szabályokat, de eddig nem éreztem azt, hogy vissza kéne térnem. 2020-ra nem is tértem volna vissza. Az idei év nagyon sokat adott, és van még másfél évem (2021-ig), egyelőre nem is akarok a Dakaron és az Indyn kívül mással foglalkozni.”

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Fernando Alonso Forma-1 Sport