A kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2018 végén négy, szenvedős mclarenes év után intett búcsút a Forma-1-nek, igaz, a pilóta nem zárta ki a visszatérést. Alonso tavasszal tesztelt is a McLarennél, ám a pilótapiacon nem volt idén tényező, 2020-ra senki sem hívta.

Menedzsere, volt renault-s főnöke, Flavio Briatore nemrég újra azt mondta, hogy Alonso kizárólag a Mercedes, a Ferrari vagy a Red Bull hívására térne vissza az F1-be: “Beszéltem vele erről. Fernando csakis akkor jönne vissza, ha a Ferrarinál, a Mercedesnél vagy a Red Bullnál akadna számára ülés, máskülönben nem lenne értelme.”

Nagyon valószínű, hogy a három élcsapatnál 2021-re sem tartanak majd igényt a szolgálataira, az egykori Monardi-, Renault-, McLaren- és Ferrari-versenyző maga is egyre kevésbé érzi reálisnak az F1-et:

“Nem lehetetlen, de egyre nehezebb lesz” – mondta a GQ magazin spanyol kiadásának.

“Semmi sem változott. 2018-ban Abu-Dzabiban azt mondtam, viszlát, nem azt, hogy isten veletek. De a csúcskategóriában eltöltött évek után nagy levegőt kellett vennem, fejben fel kellett szabadulnom. A korábbi években nehéz lett volna megtenni a lépést.”

Alonso: Egyre nehezebb lesz az F1-es visszatérés 1

Alonso a tavaszi teszt, majd a szeptemberi Marokkó-rali után a Toyota színeiben 2020 elején nekifut a terepralik csúcsának, a Dakarnak. Pályafutása legnagyobb kihívása jön.

“A Dakarban sok a bizonytalanság. Egy tereprali sokkal kevésbé strukturált, mint egy Forma-1-es hétvége. Egyik nap 20 percet nyer az ember, másnap 40-et veszít. A jövő januári Dakart a karrierem legnagyobb kihívásának tekintem. Egy dolgot nagyon nem szeretnék: valami buta hiba miatt kiesni a második, harmadik napon, szóval bizonyos higgadtsággal kell majd nekivágnom” – magyarázta a 38 éves spanyol.

Forrás: Fotó: Getty Images/Toyota
Kapcsolódó címkék: F1 Fernando Alonso Forma-1 Sport