Ötödikként végzett Charles Leclerc a 2019-es Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon. A Ferrari monacói pilótája a verseny egy szakaszában DRS-távolságban volt a csapattárs Sebastian Vettel mögött, aki saját elmondása szerint a gumik miatt szenvedett.

Leclerc a friss gumikon támadta Vettelt, ám ahogy a Twitterre felkerült videóból is kiderül, a csapat gyorsan rendre parancsolta fiatal pilótáját.

„Maradjak Sebastian mögött? Igen vagy nem?” – jött a kérdés Leclerc részéről. A csapat kis hezitálás után határozott választ adott. „Igen, és hagyj némi távolságot.”

Mit gondoltok a Ferrari csapatutasításáról?
Jól tették, Vettel úgyis gyorsabb lesz a szezon során
16% (274)
Hagyni kellett volna őket versenyezni!
81% (1376)
Nem tudom
3% (51)

Leclerc a futam után elmondta, megérti a csapat döntését. “Az autót nem volt egyszerű vezetni, a második etapban azért valamit javult a helyzet.”

“Meglett volna a tempóm, hogy elmenjek Seb mellett, de a csapat úgy döntött, hogy tartsuk a helyezéseket. Nem nyertünk volna semmit azzal, ha nekiállunk csatázni. Ezt teljesen megértem” – mondta az ötödik helyen célba érő monacói, aki nem aggódik Ferrari teljesítménye miatt. “Tudjuk, hogy a melbourne-i pálya nem egy szokványos aszfaltcsík. Épp emiatt nincs okunk a pánikra. Tudjuk, hogy a Mercedes nagyon erős, de sokkal közelebb vagyunk hozzájuk, mint amit ma láttunk.”