Az amerikai Liberty Media a Forma-1 2017. eleji átvétele után első lépéseként eltávolította a sportágat előtte három és fél évtizedig irányító Bernie Ecclestone-t, de a 88 éves angol üzletember továbbra is képben van a száguldó cirkuszt illetően, a 2019-es szezonkezdet előtt számos témáról nyilatkozott.

Az angol kisember a bajnokság kapcsán azt mondta, szerinte idén a Ferrari és Sebastian Vettel győzedelmeskedik:

“Jó barátok vagyunk, szoktunk beszélgetni, tanácsokat adni egymásnak. Az újévet is együtt töltöttük Svájcban” – mondta Vettelről. “Úgy gondolom, idén a Ferrari fog győzni Vettellel. Tetszik a csapatnál uralkodó hangulat és jó előérzetem van az autójukat illetően. Mondjuk azért Hamilton a favorit.”

“De a Ferrarinak már tavaly is győznie kellett volna, megvolt hozzá az autójuk, de Sergio Marchionne (elnök) halála nagy űrt hagyott. Maga Sebastian is elveszett egy kicsit. Nem tetszett neki a csapat irányítása, és olyan hibákat követett el, amilyeneket más körülmények között nem.”

F1: Hamiltonnál nincs jobb – de rosszabb se! 1

“Sebastian nagyon intelligens, nagyon sok minden érdekli. De zárkózott. Amint vége a futamnak, már indul is haza a feleségéhez és a gyerekekhez. Tökéletes ellentéte Lewisnak. Tudják, mit javasoltam neki? Hogy nyíljon meg egy kicsit, mutassa meg, hogy más, mint amilyennek kívülről látszik.”

Az ötszörös bajnok címvédőről, Hamiltonról azt mondta, hogy ő egyszerre a legjobb és a legrosszabb dolog a Forma-1 számára:

“A legjobb, mert úgy tudja népszerűsíteni az F1-et, ahogy senki más, de a legrosszabb is, mert elvonja és önmagára tereli a figyelmet. Persze ezért nem lehet hibáztatni, a többi versenyzőnek kellene felébredni és megmutatni, kik is valójában.”

Míg az élen minden bizonnyal Hamiltonék és Vettelék küzdenek idén is, a Forma-1 két korábbi élcsapata, a McLaren és a Williams a mezőny végéből igyekszik majd visszakapaszkodni. Róluk is mondott pár szót Ecclestone:

“Ma már nincsenek olyan vezéregyéniségeik, mint Ron Dennis és Frank Williams. Ahhoz, hogy újra erősek legyenek, új Ront és Franket kellene találniuk.”

A Red Bull-Hondától sokat vár Ecclestone: “Én már három évvel ezelőtt javasoltam ezt a partnerséget. A Hondának a vérében van a versenyzés, elég csak megnézni a motorkerékpárjaikat!”

F1: Hamiltonnál nincs jobb – de rosszabb se! 2

A Liberty hatalomátvétele óta az amerikaiak minden próbálkozása ellenére is csökkent az F1 nézettsége, de Ecclestone ezt nem rója fel az új vezetésnek, idén akár pozitív változást is el tud képzelni:

“Igen, javulhat a nézettség, ha jobb lesz a verseny. Az elmúlt pár évben előre lehetett tudni, hogy Hamilton fog nyerni – ilyen terméket hogy lehet eladni?”

A Forma-1-et keretbe foglaló szerződések 2020-ban lejárnak, a Liberty és az FIA pedig eddig nem tudta véglegesíteni a 2021-re szóló szabályokat és a működés új kereteit, pedig már így is túl vagyunk a 24. órán. Ecclestone szerint se az FIA-ra, se a Libertyre nem lenne szükség:

“Jean (Todt, FIA-elnök) ügyesen meggyőzte a Libertyt, hogy szükségük van az FIA-ra a változtatásokhoz. De az F1 meglenne nélkülük is. A csapatok és a versenyszervezők maguk is megírhatnák a szabályokat, aztán egy másik név alatt futhatna a bajnokság. Én nem vagyok híve a demokráciának, diktátorra van szükség, aki megmondja, hogy tessék, ezek a szabályok.”

Az Ecclestone-nal jó barátságot ápoló Red Bull-csapatfőnök, Christian Horner pár napja már az angol visszatérését is felvetette, de ő azt mondja, nincs ilyen szándéka:

“Még ha lenne is lehetőségem, hiba lenne visszatérni. Miért is kellene a Liberty megváltoztatásával próbálkoznom?”

F1: Hamiltonnál nincs jobb – de rosszabb se! 3

Forrás: Fotó: Europress