A Red Bull 2018 végén búcsút intett a Renault-nak, hogy a Toro Rosso után az idei évtől ők is a Honda erőforrásait használják, ráadásul gyári szintű támogatással.

A Red Bull Racing a hétfőn indult téli tesztelés kezdete óta nem mutatott sokat, csendben, tisztességgel végzik a munkát, de nagy áttörés nem látszik, sőt: felröppent az is, hogy a Honda-motor vibrációi miatt instabil az RB15-ös hátsó része, és emiatt egyelőre nem is tudják teljesen feltekerni az erőforrást.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerdán határozottan visszautasította ezt:

“Semmilyen vibrációs problémával nem találkoztunk, szóval fogalmam sincs, honnan vették ezt” – mondta a Racefans.netnek.

Horner azzal folytatta, hogy a héten alacsonyabb leszorítóerejű beállításokkal kísérleteznek, és eddig minden jól megy.

“Az autó hozza az összes kitűzött célt. Az évnek ebben a szakaszában könnyű beleveszni abba, mit csinálnak mások, de mi csak a saját munkánkra, a saját programunkra koncentrálunk, és eddig minden a tervek szerint halad, a Honda-motor pedig kész rakéta”

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko már egyenesen arról beszél, hogy a Honda erőforrásával a Mercedes elé kerültek.

“Úgy látjuk, hogy a Ferrari pillanatnyilag előttünk jár, de nem igazán aggódunk a köridők miatt. A Mercedes előtt vagyunk” – mondta az osztrák.