Szerdán a címvédő Mercedes és a Red Bull Racing is bemutatta 2019-es Forma-1-es modelljét, majd mindkét csapat pályára is küldte azt Silverstone-ban, filmezésbe csomagolt shakedownt tartottak.

A világbajnok Lewis Hamilton így nyilatkozott a vezetés után:

“Nagyszerű első randi volt, talán az egyik legjobb. De még lenyűgözőbb volt, ahogy tegnap (kedden) este összeállt az autó, na meg az, hogy ma minden milyen simán ment. Természetesen van még min dolgozni, de nagyon sokan fáradhatatlanul tették a dolgukat, hogy összeálljon ez az autó, nagyszerű volt, hogy ki tudtuk vinni a pályára, végig tudtuk csinálni a filmezésre szánt programot!”

“Vége a napnak, megvolt az első pár kilométer az autóval. Az első etap után vigyorogtam, nagyon elégedett voltam az autó és a motor viselkedésével is. Nagyon pozitív! Most már alig várom, hogy nekiálljunk a tesztelésnek Barcelonában, és megkezdjük a felkészülést Melbourne-re. Nagyon pozitív nap volt” – mondta Max Verstappen.