A McLaren a hatodik helyen zárta az idei konstruktőri bajnokságot, miután Fernando Alonsóval és az idén már Renault-motoros autóval sem jutott előrébb az ötödik helynél. Az autóval alapvető problémák voltak, egyes hírek szerint a McLaren már a Spanyol Nagydíj után leállt a fejlesztésével. Ezt Alonso is megerősítette az Amerikai Nagydíj után.

Zak Brown, a cég vezére szerint ugyanakkor ez nem igaz, egészen októberig érkeztek fejlesztések a reménytelen MCL33-ashoz.

“Tény, hogy nagyon gyenge versenyautót építettünk, amely nem igazán reagált a beleölt fejlesztési munkára sem” – mondta Brown.

“Egészen az Amerikai Nagydíjig fejlesztettük az autót, nagyon pontatlanok azok a híresztelések, amelyek szerint már Spanyolország után leálltunk a munkával.”

“De az is igaz, hogy az év második felében végzett fejlesztői munka egy része már arról szólt, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtsük össze a jövő évi autóhoz.”