A Force Indiát nyáron Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll és az általa vezetett befektetői csoport mentette meg a csődtől, egy pillanatig sem lehetett kérdés, hogy Stroll előbb-utóbb átülhet a Force Indiába.

Noha az is benne volt a pakliban, hogy a Stroll már év közben elveszi Esteban Ocon helyét, az új tulajdonosok végül úgy döntöttek, hogy nem kapkodják el a pilótacserét. Annak bejelentését is egyre csak halogatták, hogy jövőre Stroll lesz Sergio Perez csapattársa, de pénteken végre megtört a jég.

Az elmúlt napokban és hetekben az összes csapat felállása véglegessé vált, a sor legvégére maradt a Force India. A csapat még az e heti, Abu-Dzabiban rendezett gumiteszt előtt sem tett bejelentését, pedig Stroll ott már új autóját vezethette.

“Végre örömmel jelenthetem be Lance érkezését, aki Sergio mellett versenyez majd jövőre” – mondta Otmar Szafnauer, a Force India csapatfőnöke és ügyvezetője. “Izgalmas felállásunk lesz jövőre, a fiatalság, tehetség és tapasztalat tökéletes keverékével.”

“Nagy potenciált látunk Lance-ben, és őszintén hiszünk abban, hogy tudunk olyan környezetet teremteni számára, amelyben szárnyalhat. Ezúton szeretném megköszönni Esteban Ocon elmúlt két szezonban végzett munkáját, minden jót kívánunk neki a jövőre.”

Lance Stroll lelkesen kommentálta a bejelentést. “Ez egy hihetetlenül izgalmas fejezet kezdete a Forma-1-es karrieremben. Alig várom a közös munkát egy sikeres csapattal. Ez egy új kihívás, izgatott vagyok, hogy megragadhatom ezt a lehetőséget” – fogalmazott Stroll.

Ezzel a bejelentéssel teljessé vált a 2019-es mezőny.

Mercedes:
Lewis Hamilton
Valtteri Bottas

Ferrari:
Sebastian Vettel
Charles Leclerc

Red Bull:
Max Verstappen
Pierre Gasly

Force India:
Sergio Perez
Lance Stroll

Williams:
George Russell
Robert Kubica

Renault:
Nico Hülkenberg
Daniel Ricciardo

Toro Rosso:
Danyiil Kvjat
Alexander Albon

Haas:
Kevin Magnussen
Romain Grosjean

McLaren:
Carlos Sainz
Lando Norris

Alfa Romeo Sauber:
Kimi Räikkönen
Antonio Giovinazzi