Vasárnap az Abu-dzabi Nagydíjjal lezárult a 2018-as Forma-1-es világbajnokság, a futamot a bajnok, Lewis Hamilton nyerte, míg a második helyen a rivális Sebastian Vettel ért be. A Mercedes és a Ferrari pilótája a leintés után együtt “csinálta a show-t”, gumit égettek az egyik bukótérben, majd díszkíséretet adtak a visszavonuló Fernando Alonsónak, akivel végül a célegyenesben már hármasban csinálták a füstöt.
“Lewis megnyerte a futamot, ez igazán az ő éve, azt hiszem, ezt el kell fogadni. A leintés után próbáltam neki gesztikulálva jelezni, hogy gratulálok, és hogy égessünk együtt gumit. Nem tudom, hogy megértett-e, mert a 8-as kanyarban majdnem nekimentem. De aztán a célegyenesben tényleg egyre gondoltunk, és jó volt, hogy Fernando is beszállt, hiszen ez volt az utolsó futama” – mondta Vettel a verseny után, hozzátéve, hogy lassan ő és más, idősebb F1-esek is követhetik Alonsót, hogy átadják a terepet a fiataloknak.
“Úgy gondolom, Fernando tehetsége és képességei vitán felüliek, érdekes lesz látni, mire jut a következő években. Talán valamelyikünk vagy akár többünk is csatlakozik majd hozzá valahol a jövőben, meglátjuk. Egyikünk sem lesz fiatalabb. De egyelőre nagyon is jól érzem magam itt, szóval egyelőre menjen csak ő előre.”
A 37 éves Alonso 2019-ben folytatja az idén megkezdett WEC-programját a Toyotával, emellett a McLaren színeiben jövőre újra nekifut az Indy 500-nak. A 31 éves Vettelnek, a 33 éves Hamiltonnak és a 39 éves Räikkönennek is 2020-ig szól a Forma-1-es szerződése.