A Haas a Force India autóinak szabályosságát kérdőjelezte meg, a háttérben pedig a rivális év közbeni tulajdonosváltása állhat. Attól a pillanattól, hogy Lawrence Stroll átvette a csapatot, a Force India új nevezéssel vesz részt a sorozatban, korábbi konstruktőri pontjait is elveszítette.

Ezzel kapcsolatban vita alakult ki arról, hogy mennyi pénzdíj jár az “új” Force Indiának. A Haasnak nem tetszik, hogy noha új nevezésről van szó, a Force India azonnal részesülhetne az úgynevezett első kalap pénzdíjából, amire a Haasnak új belépőként két évet kellett várnia.

Úgy tűnik, hogy a vitát a Force India nyeri, meg fogja kapni a pénzt, az óvás erre adott reakció a Haas részéről. Az alapját az képezi, hogy a Haas véleménye szerint a Racing Point Force India Belgium óta jogi szempontból nem a saját maga által gyártott autókkal versenyez, hiszen azok elődje, a Force India konstrukciói, és ennélfogva a csapat nem tartotta be a konstruktőrökre vonatkozó előírásokat.

A Force Indiánál nem számítottak a rivális támadására. “Tulajdonképpen nem volt meglepetés az óvás, de őszintén szólva nem számítottunk rá” – fogalmazott a Force India ügyvezetője, Otmar Szafnauer.

“Bizonyos értelemben jó is, így most minden információt átadhatunk a felügyelőknek. Hamarosan nagyon tisztán fognak majd látni ebben az ügyben.”