Max Verstappen biztosnak tűnő győzelmet veszített el a Brazil Nagydíjon, miután összeütközött a köre visszavételére készülő Esteban Oconnal. Nem kérdés, hogy szükségtelen dologba ment bele a Force India francia versenyzője, de nem lehet elhallgatni a tényt, hogy Verstappen is figyelhetett volna jobban.

Nem ez volt az első hasonló eset a Forma-1-ben, sőt 2001-ben éppen Max Verstappen édesapja mutatott be egy hasonló őrültséget Juan-Pablo Montoyával szemben, szintén Brazíliában.

A leghíresebb eset talán a ’82-es Piquet-Salazar balhé volt, amiből pálya melletti bunyó is lett. Volt olyan is, hogy Ayrton Senna járt pórul, akiről egyébként érdemes tudni, hogy 1993-ban megnyerte ugyan a Japán Nagydíjat, mégis nagyon pipa volt az újonc Eddie Irvine-ra.

A sajtótájékoztató után berohant a Jordan garázsába, “kibaszott idiótának” nevezte az írt, és be is húzott neki egyet. Senna az eset miatt két versenyre szóló, felfüggesztett eltiltást kapott.