Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj időmérőjén előbb a gyors körön lévő Kimi Räikkönent zavarta meg, majd a hozzá hasonlóan kivezető körön lévő Szergej Szirotkint kényszerítette veszélyes manőverre. Hamiltont egyik eset miatt sem vizsgálták, sőt Charlie Whiting versenyigazgató elmagyarázta, hogy az angolt akkor sem büntették volna meg, ha nekimegy az orosznak.

Whiting elismerte, hogy az eset “kissé rémisztőnek” tűnt, de szerinte egyik versenyzőt sem lehet döntően okolni a helyzetért. “Az elsődleges oka az elmaradt vizsgálatnak, hogy mindkét versenyző kivezető körön volt” – vélekedett Whiting.

“Számomra az egész szituáció csak egy szerencsétlen félreértés volt: Szergej balról akart elmenni Lewis mellett, aki először szintén balra mozdult. Azonnal világos volt számomra, hogy mi történt, azaz, hogy senki nem tett semmi rosszat.”

“Beszéltem erről a felügyelőkkel, hogy akarnak-e vizsgálatot, de úgy érezték, hogy erre nincs szükség.” A sportfelügyelők egyébként hivatalosan Whitingtól függetlenül végzik a munkájukat, a versenyigazgató szerint baleset esetén sem büntették volna meg Hamiltont.

“Nagy ütközés lehetett volna belőle, de ha megnézzük a helyzetet kiváltó okokat, a döntés akkor sem lett volna más. A felügyelők pedig pont ugyanerre a következtetésre jutottak.”

Whiting elmondta a véleményét Esteban Oconról is, aki a versenyben vezető Max Verstappennel ütközött, miközben vissza akarta venni a körét. Noha több szakértő is egyetértett abban, hogy az esetben vastagon benne volt az ajtót Oconra rácsukó Verstappen is, a francia lényegében a legszigorúbb, 10 másodperces stop-go büntetést kapta.

“A lekörözöttek máskor is visszavették már a körüket, de az elvárás az, hogy ezt biztonságosan tegyék. Mi több, tisztán és abszolút küzdelem nélkül. Egy lekörözött nem harcolhat.”

“De úgy tűnt, ő meglátta a helyet, és csak ment előre. Szerencsétlen, hogy úgy döntött, harcolni fog, és ez teljesen elfogadhatatlan volt.”

Forrás: Motorsport.com