Szürke, de meleg (25 Celsius-fokos levegő- és 35 fokos aszfalthőmérséklet) időben zajlott a 2018-as Forma-1-es Brazil Nagydíj harmadik, utolsó szabadedzése a interlagosi pályán.

Az élen a ferraris Sebastian Vettel zárt, 1:07,948-as új pályarekordja bő kéttizeddel volt jobb Lewis Hamilton leggyorsabb körénél, míg a 3. helyen záró Valtteri Bottas már több mint fél másodpercet kapott a némettől.

A friss világbajnok Hamilton számára nem alakult valami jól az edzés, ugyanis az első köre után rögtön visszatért a bokszba, a füstöt eregető Mercedesről lekerült a motorborítás, szerelni kellett. A csapat közlése szerint az egyik légtömlő lazult le. Tegnap Bottas autóján volt olajszivárgás, ráadásul az ezüstnyilak a szuperlágy gumikkal sincsenek teljesen kibékülve.

A vezető hármas mögött Kimi Räikkönen és a Red Bull párosa következett Max Verstappen, Daniel Riciardo sorrendben, míg a Haas tovább erősítette “best of the rest” státuszát azzal, hogy Kevin Magnussen és Romain Grosjean hozta a 7-8. helyet. A top10-be még az 3. specifikációjú Honda-motorral szerelt Toro Rossót vezető Pierre Gasly és az Alfa Romeo Sauber-es Charles Leclerc fért be.

A Ferrari-motornak valamiért fekszik Interlagos, hiszen az első tízből öt autóban az dolgozik.

Komolyabb incidens nem történt, Gasly panaszkodott egy kicsit honfitársára, a Force Indiá-s Esteban Oconra, amiért az szerinte csúnyán feltartotta őt – a két francia nagyon nem szívlelei egymást -, míg az utolsó helyen záró mclarenes Stoffel Vandoorne kis híján elütött egy madarat a pályán.

A Brazil Nagydíj időmérő edzése magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.

Forrás: Fotó: Europress