Lewis Hamilton egy közel tökéletes szezon után Mexikóban bebiztosította az ötödik világbajnoki címét, ezzel utolérte Juan Manuel Fangiót az örökranglistán. Alain Prost szerint Hamiltont erősen hajtotta idén, hogy a vb-címek számában megelőzze Sebastian Vettelt, ez azonban jövőre már nem fogja motiválni.

“Mindig mondtam az idén, hogy Sebastian vagy Lewis számára nem lehet probléma a motiváció. Mindketten négyszeres bajnokként kezdték az évet, és pontosan tudták, hogy az idei szezon köztük fog eldőlni, vagyis a győztes lesz először ötszörös bajnok” – mondta Prost.

“Innen már személyessé válik a dolog. Vajon cél az, hogy legyen legalább hét, vagy nem? Az első lépés egy személyes döntés.”

“Néha extra motivációt ad egy szabályváltozás, ami például jövőre is lesz. De nehéz megmondani, mi lesz, senki sem tudja.”

Prost szerint Hamilton megérdemelten lett bajnok. “Talán ez volt az egyik legjobb szezonja. Amikor extrát kellett nyújtani, mint például Szingapúrban, ott volt, és persze néha a szerencse is mellé állt. De Lewis és a csapat is nagyon jól menedzselte a szezont.”