Fernando Alonso a nyári szünetben jelentette be, hogy a 2018-as idény végén abbahagyja a Forma-1-es versenyzést. A kétszeres világbajnok spanyol 2015-től három siralmas évet csinált végig a McLaren-Hondával, és 2018-ra is csak azért maradt, mert bízott benne, hogy a Renault motorjával végre versenyképesebbek lesznek, ám gyakorlatilag egyáltalán nem léptek előre, sőt, a szezon második felére már a mezőny végébe csúsztak vissza.

Alonso 50 pontjával jelenleg a 10. az egyéni bajnokságban, de a verseny nagyon szoros, ugyanis előtte a 7-9. helyen Sergio Perez, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg is 53-53 ponton áll, míg mögötte 49 egységgel 9. a Force India másik versenyzője, Esteban Ocon.

A spanyol veteránnak elméletileg még nem elérhetetlen a 7. hely, a három nagycsapat pilótái mögötti “best of the rest” pozíció, de azt mondja, őt ez a legkevésbé sem izgatja:

“Semmit sem jelent számomra a bajnokság 7. helye. Nincs is értelme azt célul kitűzni. Az egyetlen célom csak az, hogy a McLarennel a lehető legjobban zárjunk a konstruktőri bajnokságban” – mondta.

“Jelenleg erős helyzetben vagyunk. A Renault és a Haas elkapására talán már nincs esélyünk, és a Force India és a Sauber hátránya is csökken, mert nagyon erősek mostanában. De nem fogjuk hagyni, hogy Abu-Dzabira utolérjenek, csakis erre koncentrálok. Az egyéni bajnokság igazán nem nagyon érdekel.”

Négy fordulóval a vége előtt a Renault 92, a Haas 84 ponttal a 4-5. a konstruktőriben, a McLaren a 6. a maga 58 egységével, míg a legközelebbi üldöző, a Force India 43 ponttal a 7.