A 2018-as F1-es Orosz Nagydíjra már-már szokás szerint a teljes orosz politikai elit kivonult. Jelen volt többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök és Dimitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes is.

Utóbbi állításai szerint Oroszország egy új F1-es csapat alapításán gondolkozik, tekintettel a sportág jelenlegi népszerűségére az országban.

„Tudom, hogy sokan szeretik a motorsportokat Oroszországban, és számos gazdag üzletember kész befektetni egy épülő orosz F1-es csapatba” – mondta Kozak. Hozzátette, számos potenciális partnerrel találkozott Szocsiban a versenyhétvége során.

„Az autógyártókkal folytatott tárgyalásaink eredménye egy orosz F1-es autó lehet. 2024-ről beszélgettünk, de nem hiszem, hogy addigra kész lennénk, viszont egy évtizeden belül akár megvalósíthatjuk” – nyilatkozott pozitívan a politikus.

Jelenleg is számottevő az orosz részvétel a Forma-1-ben. Amellett, hogy Oroszország saját nagydíjjal rendelkezik, Szergej Szirotkin jelenleg is a mezőny tagja az orosz SMP Bank támogatásával, emellett Danyiil Kvjat ismét lehetőséget kap a Toro Rossónál 2019-ben.

Forrás: AFP