A Ferrari több véleményes döntést is hozott a legutóbbi két futamon: az Olasz Nagydíjon a vb-címre esélyes versenyző helyett a másikat segítette pole-ba a csapat, a Szingapúri Nagydíjon pedig teljesen elrontotta Sebastian Vettel stratégiáját.

A két legutóbbi futam baklövései miatt az idén vezetői hibákat is elkövető Vettel hátránya már negyven pont összetettben, Bernie Ecclestone szerint azonban ez inkább a csapat sara.

“A Ferrari cserbenhagyta Vettelt Monzában, majd cserbenhagyta Szingapúrban is, amikor túl korán hívta ki kerékcserére” – mondta Ecclestone a Blicknek.

“Schumacher ideje alatt ez soha nem történhetett volna meg. Ezzel minden el is dőlt, Hamilton lesz a bajnok.”

Mika Häkkinen sem hajlandó kizárólag Vettelt hibáztatni az idei elszalasztott esély miatt, a finn szerint is hibázott a Ferrari. “Nekik kellene vezetniük a bajnokságot, de túl sok volt a rontás, és hoztak néhány furcsa döntést is” – fogalmazott Häkkinen.

A finn azt is megérti, Vettel miért kérné most ki Schumacher tanácsait, ha tehetné. “Michael hihetetlenül szorosan együtt dolgozott a menedzsmenttel és a vezető mérnökökkel, pontosan tudta, miként hozza ki a legtöbbet a Ferrariból.”

“Néha az a benyomásom, hogy Vettel olykor elveszíti a hitét abban, hogy a megfelelő támogatást kapja a csapattól, azonban ha egy versenyző a pilótafülkén kívüli dolgokkal kezd el foglalkozni, az nagy gond lehet.”

Forrás: Blick