Az amerikai IndyCarban két hete, a Forma-1-ben múlt vasárnap történt nagy baleset: az előbbi esetben a kanadai Robert Wickens a Pocono pályán nagy sebességgel szállt el és csapódott a kerítésnek, melynek következtében kéz- és láb- de legfőképp komoly gerincsérülést szenvedett, míg Spában Fernando Alonso McLarenje szállt el, Charles Leclerc Sauberjén landolt, de mindenki karcolás nélkül úszta meg.

A Forma-1-ből két éve visszavonult, ma a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) gokartos szakosztályvezetőjeként dolgozó Felipe Massa reagált is a hírekre:

“Amikor látjuk, milyen balesetek történtek az F1-ben és az IndyCarban az elmúlt években, kimondhatjuk, hogy az F1 folyamatosan igyekszik fejlődni a biztonság terén (glória, pályaátalakítások, virtuális biztonsági autó stb.), az IndyCar viszont nem tesz sokat ezen a téren” – írta a brazil.

“Hihetetlen látni, hogy egy olyan pályán, mint Pocono, ahol az átlagsebesség 360 km/óra, ilyen alacsony falak, ilyen kerítések legyenek, ez nagyon-nagyon veszélyes!!! Már elnézést, de az IndyCarnak jobban oda kéne figyelnie a versenyzők biztonságára” – twittelte az egykori Sauber-, Ferrari- és Williams-pilóta.

Massa volt csapattársa, az F1-ből idén év végén távozó, jövőre valószínűleg teljes IndyCar-programot vivő Fernando Alonso ugyanakkor arról beszélt, hogy az autóversenyzés így is, úgy is veszélyes, ezt el kell fogadni:

“Legyünk őszinték: az autóversenyzésben bármi előfordulhat. Nem csak az IndyCarban, hanem itt, az F1-ben is, a raliban is, minden kategóriában. Nincs gyorsabb és rizikósabb verseny a világon, mint az Indy 500. A teljes idény sem tartogathat már nagyobb kockázatot, mint az Indy 500-as futam” – magyarázta Alonso, aki tavaly már megpróbálkozott a legendás versennyel.

Massa twittjei az IndyCar-világában sem arattak nagy sikert.

“Nem tudok egyetérteni veled, az IndyCar nagyon is komoly kutatásokat végez a biztonság terén. Egyszerűen csak 100%-osan biztosak akarnak lenni a bevezetés előtt” – reagált a a tavaly Alonsót is versenyeztető csapatfőnök, Michael Andretti Massa megjegyzéseire.

A veterán versenyző Graham Rahal felhívta Massa figyelmét, hogy az amerikai széria például – a szerinte – a glóriánál is hatékonyabb szélvédő bevezetésén dolgozik:

“Úgy könnyebb (fejleszteni), ha évi több 100 millióra rúg az éves költségvetés, minden évben új kasztni épül házon belül stb. De az IndyCar is keményen dolgozik, az új szélvédő nem csak ugyanolyan jó lesz (sőt, abból a szempontból jobb is, hogy teljesen zárt), de esztétikailag is tetszetősebb, mint a glória” – kezdte.

“Az oválpályás versenyzéshez 100%-os kilátás kell, a glória ezt nem biztosítaná. Emellett a nyitott részeken továbbra is bejuthat a törmelék a pilótafülkébe, míg a szélvédőnk ezt kizárja majd.”