Lewis Hamilton a Német és a Magyar Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően 24 pontos előnnyel mehetett vakációzni, de a címvédő tudja, hogy a folytatásban nagyon nehéz dolga lehet a Mercedesnek.

Az utolsó két futamon a körülmények teljes mértékben a Mercedes kezére játszottak, erre azonban nem alapozhatnak Hamiltonék a szezon végéig.

“Ahogy korábban is mondtam, a Ferrari csomagja valamivel erősebb a miénknél, mi viszont többet hoztunk ki a sajátunkból” – mondta Hamilton. “Remélhetőleg ez jelenti majd a különbséget a bajnokság végén is.”

“Bízom benne, hogy a szezon második felében képesek leszünk fejleszteni a csomagunkat, és egy kicsivel erősebb lesz az övékénél. Ha pedig képesek leszünk tartani ezt a tempót, arra remélhetőleg nem lesz válaszuk.”