A Forma-1-es átigazolási szezon idei legnagyobb szenzációjaként pénteken kiderült, hogy Daniel Ricciardo nem marad a Red Bullnál, jövőre és 2020-ban a Renault versenyzője lesz.

Ricciardo döntését részben a pénz, és részben az motiválta, hogy érzése szerint a Red Bull teljes mértékben Max Verstappen köré akarja építeni a csapatot, örök második számú pedig nem akart lenni.

Ricciardo talán nem is tévedett a megérzéseivel, spanyol lapértesülés szerint ugyanis Verstappen tábora máris feltételeket szab a Red Bullnak. A csapat számára kézenfekvő lett volna, ha Ricciardo egyszerűen helyet cserélt volna a még mindig a Red Bull versenyzőjének számító Carlos Sainzcal, aki jelenleg (az év végéig) a Renault-nál vezet, Verstappen azonban nem engedi, hogy a spanyol legyen a csapattársa.

Verstappen és Sainz a Toro Rossónál már voltak csapattársak, a két versenyző viszonya azonban finoman szólva sem volt felhőtlen. Kapcsolatukban nagy törést okozott az is, hogy a Red Bull Danyiil Kvjat 2016-os kirúgása után Verstappent vitte fel a nagycsapathoz.

A Marca szerint a Toro Rossónál történtek miatt a Verstappen-tábor nem akarja Sainzot a Red Bullnál látni, ami Pierre Gasly előléptetésének esélyeit növeli. Valószínűleg Sainz sem marad csapat nélkül, de számára marad a jóval kevésbé versenyképes McLaren, ami minden szempontból visszalépésnek tűnik.