Miután a futam előtt a parc fermé szabályt megszegve hozzányúltak az autóhoz, Fernando Alonso a bokszutcából rajtolt a 2018-as F1-es Osztrák Nagydíjon. A spanyolnak első szárnyat, illetve fékenergia-visszanyerő rendszert cseréltek. Előbbi azért is kritikus, mivel a McLaren nagyon törte az első szárnyait a kemény rázókövekkel felszerelt Red Bull Ringen, ám az csak utólag derült ki, hogy nem is ehhez az autóhoz illő első szárnyat kapott Alonso.

„Nagyon örülök. Nem számítottunk pontokra ma, szóval ez egy szép meglepetés” – kezdte a kétszeres világbajnok. „Fura verseny volt. A bokszból indultam, aztán az első körökben csak 19. voltam, beszorultam egy boly mögé, így nem tudtam a saját versenyemet futni. Ráadásul az első szárnyam még tavalyi volt, nem tudtuk, hogyan fog viselkedni az aerocsomagunk többi alkotóelemével.”

A spanyol nem felejtette el kiemelni saját érdemeit ezúttal sem. „A futam eléggé kaotikus volt, a meleg aszfalthőmérséklet miatt nagyon szemcsésedtek a gumik, de én meg tudtam őket óvni, a későbbiekben ezt kihasználva” – mondta.

Mindezek ellenére nem teljes az öröm. „A pontok jók, de javulnunk kell. A következő futam a hazai versenyünk lesz, versenyképesnek kell lennünk” – bíztatta csapatát Alonso.