Fernando Alonsónál évek óta rutin, hogy szinte bármilyen eredményt ér el, azt élete addigi legjobb időmérős vagy versenyen nyújtott teljesítményének nyilvánítja. A Le Mans-győzelem is bekerült a sorba.

Mivel a kétszeres Forma-1-es világbajnok az F1-ben 2014 óta nem állhatott a dobogóra, idén a Toyota színeiben a hosszútávú világbajnokságon (WEC) is elindult, a fő célja az autóversenyzés hármas koronájának egyik tagja, a Le Mans-i 24 órás megnyerése volt.

Mivel a Porsche 2017 végi kiszállása miatt idén kizárólag a Toyota indított gyári LMP1-es autókat (kettőt), Alonsónak és csapattársainak, Nakadzsima Kazukinak és Sebastien Bueminek nagy esélye volt a győzelemre, amit végül meg is szereztek. A diadal értékét sokak szerint csökkenti, hogy nem volt valódi kihívó, de Alonso nem így gondolja, épp ellenkezőleg:

“Nagyszerű érzés” – mondta a Forma-1-es Francia Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Le Mans-i sikerről. “Tavaly csak négy autó volt, idén tíz, szóval azt hiszem, idén sokkal nagyobb volt a konkurencia. Csak a mi autónkban volt bármelyik másik autóénál 49 százalékkal hatékonyabb hibridrendszer, nagy kihívás volt. Én magasabbra értékelem ezt a győzelmet, mint bármelyik (korábbi) Le Mans-i győzelmet.”

Alonso erősen csúsztatott, 2017-ben nem négy, hanem hat LMP1-es autó volt a mezőnyben – igaz, azok közül három viszonylag korán kiesett –, ráadásul a Toyoták a Porsche két gyári autójával voltak versenyben, míg múlt vasárnap a két japán járgány már az első hárm órában lekörözte az összes privát indulót a kategóriában.

A monacói és immár Le Mans-i futamgyőzelemmel is rendelkező Alonsónak logikusan a tavaly műszaki hibás kieséssel végződött Indy 500-as megnyerése maradt, nagy kérdés, hogy jövőre újra nekifut-e, és ha igen, vajon az F1 mellett, vagy azon kívül.

“Ahogy tavaly is mondtam az Indy 500 előtt, nagyon vonzó cél a hármas korona megszerzése, a kicsit teljesebb versenyzővé válás, az F1-en kívüli versenyzés. Le Mans egy lépéssel közelebb vitt ehhez, de majd meglátjuk, mit csinálok a jövő évben” – mondta, amikor a jövőről kérdezték.

Miután a héten bejelentették, hogy a Red Bull 2019-től a Renault helyett a Honda motorjaival versenyez, a Hondával tavalyig küszködő spanyolt megkérdezték a döntés helyességéről:

“Nem tudom, milyen a Honda-motor, azt viszont igen, hogy a mi autónkban lévő Renault-motor egész jó. Tavaly ilyenkor nulla pontom volt, most a hetedik vagyok a versenyzői bajnokságban és a csapat az ötödik a konstruktőriben. Idén nagyjából minden futamon pontot szereztünk, Monaco sebességváltó-hiba miatt kimaradt, Kanada meg motorhiba miatt, de azokon a futamokon is pontszerző helyen voltunk, és itt szeretnénk újra olyan formában lenni.”

Forrás: Fotó: Europress