Az FIA egyrészt szeretné csökkenteni a középső titán elem vastagságát, másrészt még szervesebben az autó részévé tenné a fejvédőt. A glórián csak minimálisan változtathatnak a csapatok aerodinamikai célból.

“Két fő célunk van” – mondta Laurent Mekies, az FIA biztonságért felelős igazgatója. “Az egyik a középső merevítő, amelyet szeretnénk vékonyítani a jobb kilátás érdekében.”

“A második cél a jobb integrálás a vonzóbb vizuális megjelenés érdekében.”

A glóriát a Forma-2-ben is használják majd, míg a Forma-E-ben a decemberben rajtoló új szezonban jelenik meg. Mekies szerint az első tapasztalatok szükségesek lesznek ahhoz, hogy változtassanak a szerkezeten.

A glória gyártására már három beszállító szerzett homologizációt. “Mostantól egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektethetünk a második fázisra.”