Lance Stroll a második idényét kezdi idén a Forma-1-ben, az elsőben némi szerencsével összehozott egy dobogót. A kanadai Lewis Hamiltonról szeretne példát venni a karrierje későbbi fázisaiban.

“A tavalyi bajnoki csatában mindenki láthatta, hogy Lewis milyen remekül bírja a nyomást, míg Sebastian megtört” – okoskodott Stroll.

“Lewis képes volt megfelelni az elvárásoknak. Az autója nem volt mindig könnyen vezethető, néhány versenyen szenvedett a Mercedes.”

“De sikerült a legtöbbet kihoznia ebből a helyzetből is. Kiegyensúlyozott volt az egész évben, le a kalappal előtte. Teljesen megérdemelte a sikert, remélem, legalább fele olyan sikeres pályafutásom lehet, mint neki.”