A Liberty Media továbbra sem véglegesítette a 2021-től érvényes új szabályokat, komoly politikai csatározásokra lehet számítani a közeljövőben. A Ferrari már kijelentette, hogy amennyiben a Liberty csak a saját érdekeit nézi, akár ki is szállhat a sorozatból, de a főfejest nem sikerült meghatni.

“A Ferrarinak különleges jelentősége van, legendának is nevezhetjük, de ugyanúgy kell kezelnünk, mint bármelyik másik csapatot” – mondta Chase Carey.

“Azt akarjuk, hogy a Ferrari továbbra is a kategória része maradjon. A sportot akarjuk jobbá tenni, nem pedig a csapatokat megváltoztatni.”

“Egyezségeket lehet kötni, de az első számú cél nem vitatéma: a rajongók érdekei mindenen felül állnak. Javítanunk kell a show-t, amit nyújtunk számukra.”

Carey alapvetően elégedett az F1 elmúlt egy évében elért eredményekkel. “Minden nyitottabbá vált, jelentős a közösségi aktivitás, olcsóbbak lettek a jegyek, élményközpontot nyitottunk a rajongók számára a versenyhelyszíneken. Ezek mind felgyorsítják a változást.”