A hondás kínszenvedés után a McLaren 2018-ban már Renault-motorokkal versenyez majd, az egész csapat abban bízik, hogy a váltás meghozza a hőn áhított előrelépést. Fernando Alonso is szeretne végre dobogóért küzdeni, a spanyol úgy érzi, jó esélye is van erre.

“A McLarennél mindenki nagyon bizakodó” – fogalmazott Alonso. “Az elmúlt években mindig csak reménykedtünk abban, hogy a következő szezon jobb lesz.”

“Ezek sajnos csak remények maradtak. Ezúttal azonban adataink, bizonyítékaink is vannak arról, hogy az új szezon jobb lesz.”

Lewis Hamilton egy interjúban nemrég Alonsót, Sebastian Vettelt és Max Verstappent nevezte meg a legnagyobb ellenfeleiként, a címvédő bízik benne, hogy az idén mind a négyen harcban lesznek a bajnoki címért.