Alonso szent célja, hogy a Monacói Nagydíjon aratott győzelme mellett megnyerje az Indy 500-at és a Le Mans-i 24 órást is, ezt hívják az autósportban tripla koronának. Ez mindössze egy embernek sikerült eddig, őt úgy hívják, Graham Hill.

Alonso az idén a Toyota színeiben talán rajthoz áll Le Mans-ban, bár ő maga ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, 50:50 ennek az esélye. Tavaly az első Indy 500-án motorhiba miatt kiesett.

Az aktív versenyzők közül Juan Pablo Montoya már Monacóban és Indianapolisban is nyert, így neki csak a Le Mans-i siker hiányzik.

“Fernandónak megvannak a képességei ahhoz, hogy megszerezze a tripla koronát, de ez nem könnyű” – mondta a kolumbiai.

“Az igazság az, hogy én közelebb vagyok hozzá, mint ő. Le Mans-nal nem tudom, mi lesz, meglátjuk, hogyan alakulnak a szabályok, és hogy adódhat-e esély a Penske számára a jövőben.”

“Jó móka lenne megpróbálni.”