A minimumsúlyt a glória bevezetése miatt 733 kilóra vitték fel a 2018-as szezonra, azonban a fejvédőhöz kapcsolódó merevítések miatt a testesebb pilóták számára komoly gondot okozhat, hogy beleférjenek a limitbe.

A pilótákat ugyanis együtt mérik az autókkal 1995 óta, az új javaslat szerint azonban a versenyzők súlyát kivennék a minimumsúlyra vonatkozó előírásból. Ez megkönnyítené azoknak a versenyzőknek a dolgát, akik csak pokoli fogyókúrák árán tudják lefaragni saját súlyukat.

A csoport 18 tagjából 10-nek a jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy átmenjen a javaslat erre a szezonra. Ezt követően a következő fórumban (F1 Commission) egyhangú támogatásra lenne szükség. Ennek tagjai is összeülnek csütörtökön.

Arról is tárgyalnak a csapatok képviselői, hogy változzon-e a versenyzők nevének és rajtszámának elhelyezése az autókon. A jelölések méretét a tavalyi Spanyol Nagydíj előtt növelték meg.

Szintén szó lesz a 2020 utáni motorszabályokról, illetve az aerodinamikai elemek egyszerűsítéséről.