A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne késő ősszel, a Forma-1-et birtokló amerikai Liberty Media reformelképzeléseire válaszul előhúzta a maranellói cég állandó ütőkártáját, az F1-ből való kiszállással való fenyegetést. Bár a történelmi előzmények alapján nehéz ezt komolyan venni, a Ferrari hétfői karácsonyi ebédjén az elnök megerősítette a korábbi szavait, sőt.

“Egyesek blöffnek bélyegzik a 2020/21-es szabályváltozásokat illető fenyegetésünket, de a tűzzel játszanak. 2015 óta más világ van, azóta mindenki tudhatja, hogy ha valamivel fenyegetőzünk, azt meg is tesszük” – utalt arra, hogy elődje, a 2014 végén távozott Luca Di Montezemolo korábban tényleg csak blöffölt a kiszállással.

“A jelenlegi Concorde Agreement nagy előnye, hogy más, mint a korábbiak, sokkal nagyobb mozgásteret biztosít, akár a Liberty Mediával szemben is. A korábbi szerződések kizárták, hogy a csapat a száguldó cirkuszon kívüli alternatívákat mérlegeljen, de most lehetőségünk van arra, hogy foglalkozzunk egy az F1-es hasonló show létrehozásával.”

Maurizio Arrivabene csapatfőnök, Sergio Marchionne elnök, Mattia Binotto technikai főnök

Bár elég nyilvánvaló, hogy a Ferrari a tervezett pénzügyi reformok keretében elúszó évi 100 millió dolláros bónuszát félti, Marchionne újra azt bizonygatta, hogy a műszaki tartalom bizonyos fokú egységesítése a fő problémájuk.

“Leginkább az zavar, hogy a Liberty Mediánál ott van egy hatalmas F1-es tapasztalatokkal rendelkező ember Ross Brawn személyében, aki mégis olyan irányt akar szabni, ami nem illeszkedik a sportág DNS-éhez. Mi a Forma-1 történetének részét képezzük, jól ismerjük a ködösítést, jól ismerjük az F1-et. Van egy kizárólag az F1-gyel foglalkozó versenyrészlegünk, szóval képben vagyunk. Szeretnénk egyensúlyt találni a Liberty és a saját érdekeink között, bízom benne, hogy időben meglesz a megoldás, mielőtt ki kellene szállnunk.”

Marchionne egyenesen odáig ment, hogy a Ferrari képes lehetne a többi F1-es résztvevőt is magával vinni egy új versenysorozatba:

“Megvan a lehetősége, hogy alternatív szériát indítsunk 2020/21-től. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a lehetőséget, bár szeretném, ha nem kellene foglalkozni vele. Szeretném, ha a Forma-1-ben maradnánk, de ehhez olyan kompromisszumot kell találni, ami lehetőséget ad a Ferrarinak, hogy minden hétvégén megmutathassa a génjeit. Ha ez nem sikerül, akkor a Ferrarinak távoznia kell. Pénzügyi szempontból meg kell vizsgálnunk, de szerintem a Ferrari képes lenne másokat is magával vinni.”

Forrás: Fotó: Ferrari S.p.A.