A McLaren-Honda teljesítménye a nyári szünet óta egyértelműen javult, az elmúlt két versenyhétvégén mindkét pilótájuk mindkétszer bejutott az időmérő utolsó szakaszába, azonban Fernando Alonso pontok nélkül zárt, Szingapúrban baleset miatt kiesett, Szepangban pedig egyszerűen nem alakult jól a stratégiája. A Japán Nagydíjon nagyon szeretné már pontokkal bizonyítani, mire képes az autó:

“Az elmúlt két futamom nem sikerült jól, alig várom, hogy újra az autóba ülhessek és fordíthassak. Úgy érzem, a tempó megvan az autóban, Stoffel pedig meg is mutatta, mire vagyunk képesek. A balszerencse és a forgalom miatt én nem tudtam hozni a remélt pontokat” – utalt arra, hogy csapattársa Szingapúrban, majd Szepangban is hozott egy-egy 7. helyet.

“Mindketten mindent beleadunk majd a csapat japán fele, a partnereink és a szurkolóink kedvéért, remélem, hogy végre sikerül megmutatnom, mennyit fejlődött az autó.”

Alonso az egyedi, önmagát keresztező nyomvonalú szuzukai pályát a kedvencei közé sorolja:

“Szuzuka egyértelműen az egyik kedvencem, a pilóták többségével együtt minden évben nagyon várom, hogy Japánban versenyezzünk. Igazi klasszikus, a vonalvezetése pedig egészen egyedi. Mindenből van egy kicsi: gyors, megterhelő, nagy kihívás mind a pilóták, mind a mérnökök számára, tökéletes versenyzői pálya.”

A McLarentől három év után búcsúzó Honda F1-es főnöke, Haszegava Juszuke is szép hétvégét remél:

“Ez lesz az utolsó hazai futamunk McLaren-Hondaként, ezért különleges lesz a hétvége, nagyon remélem, hogy mind a csapat, mind a szurkolók számára emlékezetessé tehetjük majd! A pozitív malajziai hétvége után lendületben érkezünk a Japán Nagydíjra. Mindig örömmel megyünk a hazai pályára, ahol meleg szívvel fogadnak a japán szurkolók. A hangulat felpörget minket, bízom benne, hogy jó versennyel hálálhatjuk meg nekik ezt!”