A korábban a Renault/Lotust, majd 2013 óta a McLarent irányító Eric Boullier a francia F1i.comnak beszélt F1-es versenyzőiről. Fernando Alonsót így jellemezte:

“Fernandót a versenyképesség iránti életbe vágó vágya emeli ki a többiek közül. Őt csakis az érdekli, hogy győzzön, győzzön, győzzön, akármiről is van szó. Akár a helyi gokartpályán versenyez, akár teniszezel ellene, ő 200 százalékot ad bele, hogy ő győzhessen. Ugyanolyan elszánt, mint a versenyhétvégéken. Fernando egész élete a versenyzés és a győzelem körül forog. Nem mondom, hogy olyan, mint egy szerzetes, de tényleg csak a versenyzés érdekli.”

“Ez egy nagyszerű tulajdonság, de félreértéshez vezethet az elvárásait illetően. Fernandóról úgy tartják hogy nehezen kezelhető, pedig nem így van. Ha az ember megérti a sikeréhségét, már könnyen kezelhető ez a tulajdonsága.”

“Nyilván könnyen belátható, hogy a mostani eredményeink eléggé elkeserítik. Fernandónak megvan a maga karaktere, elvárásai, feltételei, de nem olyan ember, amilyennek beállítják.”

Boullier Kimi Räikkönenről azt mondta, hogy Jenson Buttonhoz hasonlóan finoman bánik a gumikkal, korán fékez, mégis nagy sebességet visz a kanyarokba. A finn legnagyobb erényeként azt említette, hogy “úgy olvassa a futamot, mintha GPS lenne a fejében, menet közben, fejben képes összerakni a stratégiát, ilyet még sosem láttam”.

A francia szakember Romain Grosjeannal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a francia talán a Forma-1 legkésőbb fékező versenyzője, épp ezért nagyban hagyatkozik is a fékekre. Ha azok rendben vannak, akkor pontosan úgy helyezi az autót, ahogy akarja és villámgyors lehet.