Bár a montreali Gilles Villeneuve pálya vonalvezetése, karaktere egészen más, mint a monte-carlói utcáké, a Pirelli mindkét helyszínre a három leglágyabb keverékét szállítja.

Mostanra az is kiderült, melyik csapat/pilóta milyen arányban válogatta össze a lágy, szuperlágy és utlralágy szetteket, azonban a Monacóban látottak – örök életű, teljes futamot bíró utralágyak – alapján lehet, hogy többen is rossz döntést hoztak azzal, hogy kevesebbet kértek a lila jelölésű abroncsokból. A döntést persze 12 héttel ezelőtt kellett meghozni, akkor még nem tudták, amit ma.

A Kanadai Nagydíjra a címvédő Mercedes versenyzői 8-8 garnitúra ultralágyat kértek, azonban a szuperlágy-lágy arányok eltérők Lewis Hamiltonnál és Valtteri Bottasnál, az előbbi egy, az utóbbi pilóta két szett sárga jelölésű gumit kért.

A Red Bull-osok egész sok, öt-öt szett szuperlágyat rendeltek, míg a McLarennél az ultalágyakból spájzolnak be – ha a motorerő nem lenne annyira fontos Montrealban, ez talán előnyt is jelenthetne számukra.

Alább a teljes kiosztás: