A vasárnap az Indy 500-on induló Fernando Alonsót a Forma-1-es Monacói Nagydíjon Jenson Button helyettesíti, aki a szombat délutáni időmérőn a 9. időt futotta. A McLarennek felemásan alakult a kvalifikáció, hiszen Stoffel Vandoorne is továbbjutott az utolsó szakaszba, azonban a Q2 végén már összetörte az autót, ráadásul Barcelonából háromhelyes rajtbüntetést hozott, míg veterán csapattársa motorrészelemek cseréje miatt kapott 15 helyes rajtbüntetést.

A tavalyi szezonzáró óta első F1-es versenyhétvégéjét töltő Button így nyilatkozott az időmérő után:

“Igazán élveztem! A trükkös rész a finomhangolás. Az idei gumik teljesen mások, nehéz eltalálni, hol, mikor hogyan fognak működni, meddig bírják majd. Ez az utolsó pár százalék volt ma a húzós. Az edzés sima ügy, az ember megcsinálja a programot, szerintem a verseny is rendben lesz, de az időmérőn fontos a finomhangolás. Mondtam is a csapatnak, hogy nem tudom, mi lesz majd az autóval, javul-e a tapadás vagy romlik, mi lesz a balansszal, a gumikkal. De végül nem volt gond. A Q3 nem volt valami jó, de a Q1 és a Q2 jól sikerült.”

“Elégedett vagyok. Az egyetlen versenyem az évben, a 9. helyre kvalifikáltam és a 20.-ról rajtolok. A büntetés azért fáj. Mindegy, hány versenyen van túl az ember, az mindig fáj. Tegnap szóltak (a motorelemek cseréjéről), pedig előtte izgatottan vártam az időmérőt, ment jól ment a csütörtök. Mindkettőnknek büntetése lesz, Stoffel a 12. helyről kezd, én meg a végéről, ő egyet lép előre miattam. Mindketten pontszerző pozícióból kezdhettünk volna, szóval kár érte.”

Buttonnak ugyan versenyzésre szóló szerződése van a McLarennel 2018-ra, de a monacói kvalifikáció után újra arra utalt, hogy már nem tér vissza:

“Élveztem a hétvégét, a csapat fantasztikus. Ez az utolsó időmérőm, de talán a legélvezetesebb, és ezt komolyan mondom. De nem hiányzott a Forma-1, mert nagyon jó kis hat hónapom volt.”