A Red Bull tavaly ősszel bejelentette, hogy a Toro Rossónál 2017-ben is Carlos Sainzot és Danyiil Kvjatot versenyezteti, így a GP2-éllovas, később -bajnok Pierre Gasly nem tudott továbblépni a Forma-1-be.

Mivel a GP2 szabályai nem engedik, hogy a bajnok újra induljon a szériában, valami más megoldást kellett találni.

Már késő ősszel felmerült, hogy Gaslyt a japán Super Formulában helyezik el, ahogy a McLaren is tette a 2015-ös GP2-győztes Stoffel Vandoorne-nal, mielőtt 2017-re versenyzői szerződést adott neki.

Gasly jövője mostanra biztossá vált, a Red Bull megerősítette, hogy a 21 éves francia a Super Formulában versenyez majd, ugyanakkor az F1-es csapatok tartalékosa is lesz.

“Újabb nagy kihívás áll előttem, ezt szeretem! Japán igazán különleges, a 2015-ös nagydíjon ott voltam a Red Bull-lal, szóval van fogalmam róla, mire készüljek, tudom, hogy egészen más lesz. Az autót és a pályákat nem ismerem, és azt is tudom, mennyire más a japán kultúra, munka, gondolkodás, minden. Bizonyos értelemben Stoffel Vandoorne nyomdokaiban járok, hiszen tavaly ő is ott volt, mielőtt az F1-be került” – mondta.

“Nagyon örülök neki, hogy egy újabb szezonra én lehetek a Red Bull tartalékosa, szorosan együtt dolgozhatok majd Daniellel és Maxszal, további tapasztalatokat gyűjthetek a versenyhétvégéken a csapat működéséről. Van mit tanulni az új autóról, az új szabályokról, ezért nagyon hasznos lesz.”

Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Red Bull Sport