A Red Bullnál korábban nem tagadták, hogy a 2012-es bajnoki hajrá miatt kicsit megcsúsztak a 2013-as felkészüléssel, egy darabig bizonytalan volt, hogy elkészülnek-e majd az első tesztre.
“Egészen az utolsó előtti versenyig fejlesztettük az autót, ez megnehezítette az új modell párhuzamos fejlesztését. Hogy őszinte legyek, az ütemtervünk a kelleténél jobban megcsúszott. Utólag persze megérte, hiszen megnyertük a bajnoki címet, de sűrű telünk lesz, ha utol akarjuk érni magunkat” – mondta a főtervező Adrian Newey az Autosportnak a múlt héten. 
Úgy tűnik, sikerült felpörgetni a munkát, ugyanis a Red Bull ma délután Twittteren bejelentette, hogy az RB9-es bemutatóját február 3-án tartják majd a Milton Keynes-i központban. Ez pedig azt jelenti, hogy a két nappal később kezdődő jerezi teszten is ott lesznek.
Eddig négy csapat – a McLaren, a Force India, a Sauber és a Red Bull – jelentett be hivatalosan autóbemutatót, és további háromról (Ferrari, Williams, Toro Rosso) lehet tudni valószínű dátumot. A Lotus viszont mindenkit beelőzhet.
McLaren – január 31.
Force India – február 1. 
Sauber – február 2.
Ferrari – február 2. (?)
Red Bull – február 3. 
Williams, Toro Rosso  – február 5. (?)