Bár a Mercedes AMG Nico Rosberg kínai győzelmétől eltekintve tulajdonképpen ugyanolyan középszerű évet teljesít, mint 2010-ben és 2011-ben, sőt az alakulat a szezon folyamán egyre hátrébb küzd a futamokon, a csapat még nem írja le az idényt. 
A 2013-as felkészülés mellett tovább folyik a munka az idei autón is, az ok kettős: a szinte változatlan szabályok miatt sok minden átvihető a jövő évre, másrészt pedig kénytelen előre menekülni a csapat, hiszen a Sauber ott lohol a nyakukban, négy futammal a vége előtt csak 20 pont az előny a svájci alakulattal szemben.
“Meg kel találnunk az egyensúlyt. A kasztni-részleg a jövő évi autón dolgozik, és ezt illetően a pályán is igazolnunk kell néhány fejlesztési irányt. A Koreában a péntek délelőtt felkerült aerodinamikai újítások is elsősorban a jövő évre szóltak. Szóval osztott programon vagyunk” – magyarázta az Autosportnak Ross Brawn.
“Nem szeretnénk feláldozni az idény hátralévő részét a következő év kedvéért, de azért 2013 is hangsúlyos. Szuzukában például kétféle felfüggesztés-konfigurációt használtunk, alapvetően különböztek, szóval próbáljuk ezeket beilleszteni a programba. De mindenképp szeretnénk még idén is tisztességesen teljesíteni.”
“Bár Austint  nyilván nem ismerjük, úgy vélem, hogy a következő helyszínek inkább kedveznek majd az autónknak. Még ki akarunk próbálni új dolgokat a maradék négy futamon, különös tekintettel a következő szezonra.”