Miután a Koreai Nagydíjon Sebastian Vettel sorozatban harmadik futamát nyerte, a címvédő átvette a vezetést a pontversenyben Fernando Alonsótól, a spanyol hatpontos hátrányba került négy futammal a vége előtt. 
Alonso felfedezője, egykori Renault-s csapatfőnöke, Flavio Briatore hite is megrendült abban, hogy a ferraris idén behúzza a harmadik címért.
“Szerintem Vettelnek 70 százalék esélye van a bajnoki címre, Alonsónak csak 30” – állította az F1-ből száműzött olasz, aki mai napig szerepet vállal a pilóta menedzselésében.
Bár Alonso a Koreai Nagydíj után is igyekezett pozitívan beszélni, Briatore szerint valójában cseppet sem elégedett a Ferrarival.
“Egy ilyen autóval nem lehet megnyerni a bajnokságot. Ferdi nem mond igazat, egyáltalán nem elégedett.”
Alonso így reagált volt mestere szavaira: “Ezt márciusban is ugyanígy elmondhatta volna…”
Vettel Szingapúrban, Japánban és most Koreában is győzött, ezzel ő az egyetlen, aki megszakítás nélkül több versenyt is tudott nyerni idén, de érdemes kiemelni, hogy még a tavalyi totális dominanciája közben sem nyert háromnál több futamot egy huzamban. Alonso is a statisztikában bízik.
“A legfontosabb, hogy akkor legyek az első, amikor Interlagosban (a szezonzáró Brazil Nagydíjon) átérek a célvonalon. Vettelnek sem lehet mindig tökéletes hétvégéje. Gratulálok a győzelmekhez, de ha ilyen sokáig ilyen simán megy minden, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenül történni fog valami” – idézte az El Mundo.
Ha hinni lehet a német Bildnek, a spanyol lapban megjelenthez hasonló mondatokat mostanában nem lesz érdemes várni Alonsótól, ugyanis a német újság értesülése szerint a Ferraris “szájkosarat” kap/vesz fel a hajrára, nem fog interjúkat adni, de még a szponzori rendezvényeken való megjelenéseit is jelentősen csökkenteni fogja.