Michael Schumacher gyakorlatilag megismételte tavalyi szingapúri balesetét: akkor Sergio Perezt, most Jean-Eric Vergne-t tarolta le hátulról. A baleset az első újrarajtolás után nem sokkal, a 39. körben történt, a hétszeres bajnok szerint műszaki hiba okozhatta az incidenst.

“Minden rendben, jól vagyok” – nyilatkozta Schumacher. “Az a furcsa, hogy még korábban is fékeztem a szokásosnál, látva, hogy előttem ketten is csatáznak. Abban bíztam, hogy ebből esetleg profitálhatok. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fékeztem túl későn, ki kell vizsgálnunk, mi történt. Nyomtam a pedált, de nem lassult az autó, az ütközés elkerülhetetlen volt.”

“Talán az történhetett, hogy a biztonsági autós szakaszban nagyon leesett a guminyomás, és ez okozott szokatlan viselkedést. Ennél többet jelenleg nem tudok mondani. Büntetéstől nem tartok, sajnálom Jean-Ericet, de egy versenyen ilyesmi sajnos megtörténhet.” A szingapúri Schumacher idei hetedik kiesése volt. “Erről most nem kell beszélnünk” – zárta nyilatkozatát a német.

A hétszeres bajnok esetét természetesen a versenybírók is vizsgálat alá vonták, az eredmény pedig tíz helyes rajtbüntetés a következő versenyre, a Japán Nagydíjra. Schumi hasonló öklelésért már kapott egy ilyen büntetést idén, Barcelonában Bruno Senna Williamsébe rohant bele, akkor a monacói pole-ja bánta a hátrasorolást.

Schumacher talán összeszedett volna néhány pontot, de semmiképp sem annyit, mint Nico Rosberg, aki ötödik lett. “Ma minden remekül alakult számomra, hosszú idő után először” – fogalmazott Rosberg. “A tizedik helyről indulva ötödik lettem, ez egész jó eredmény, sok értékes pontot szereztem magamnak és a csapatnak. Mindkét Lotus mögöttem végzett, amire nem számítottam a verseny előtt.”

“Jó döntés volt, hogy a tegnapi időmérőn megőriztünk egy szett friss gumit, jól rajtoltam és az első etapom is erős volt. Köszönet a csapatnak ezért és a mai jó stratégiai döntésekért is.”

Ross Brawn csapatfőnök szűkszavú volt Schumacher balesetével kapcsolatban. “Kemény verseny volt a mai, örülök, hogy a csapat jó munkát végzett” – nyilatkozta Brawn. “Nico öt helyet javított az időmérőhöz képest annak ellenére, hogy az első körben megsérült kicsit az autója, és Michael versenye is jól ment a kiesését okozó incidensig. A körülmények szokatlan egybeeséséről volt szó, alaposan meg kell vizsgálnunk az adatokat, hogy megtaláljuk a baleset okát.”