F1: Schumiék friss gumikkal vágnának előre 2 Michael Schumacher és Nico Rosberg a kilencedik-tizedik helyen jutottak be a szingapúri Q3-ba – és maradtak is ebben a pozícióban. Egyik német pilóta sem futott mért kört, hogy a versenyen friss gumikkal tudjon gazdálkodni.

“Stratégiailag ez volt a legjobb számunkra” – mondta Rosberg. “Maradtak friss gumijaink és így egy kis esélyünk arra, hogy előre verekedjük magunkat. Még nem tudom, melyik gumival indulunk, Romain van előttünk, aki versenytempóban erősnek tűnik. Szerintem tanult a spái hibájából és az autója is gyors, nem tudom, hogy meg tudjuk-e verni. Holnap kiderül.”

Schumacher ugyanakkor örül, hogy Grosjean előtte és nem mögötte van. “Így legalább biztonságban vagyunk” – csipkelődött a hétszeres bajnok, aki a Q3-ban tett egy ellenőrző kört az autóval. “Kimentem, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Fontos volt a Q3-ba kerülés, az, hogy a nyolcadik, kilencedik vagy tizedik helyről rajtolunk, teljesen mindegy. A mai stratégiai játék volt, reméljük, bejön. Tegnap nem mentünk igazán jól, mára szerencsére sikerült javulnunk.”