Michael Schumacher egész jó formában tért vissza a nyári pihenő után. Spában hetedik, Monzában hatodik lett, míg az első hét versenyen összesen kettő, a legutóbbi hat versenyen 41 pontot gyűjtött. “Ez egyértelműen felfelé ívelő tendencia” – kezdte a hétszeres bajnok. “Ma kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből, tettünk egy kis lépést előre ahhoz képest, ahol a nyári szünet előtt tartottunk.”

A Mercedes az élcsapatokkal ellentétben kétkiállásos taktikát választott, Schumacher a második csere után folyamatosan lépegetett előre. “Ha még egy körrel hosszabb a verseny, ötödik vagyok, ha kettővel, akkor negyedik. Élveztem a futamot, de persze jobb lett volna, ha kicsivel előrébb végzek. Az első etap elég küzdelmes volt, az időmérőről hozott gumikkal nem tudtam azt a teljesítményt hozni, mint a többi gumival. Nincs jelentősége, hogy ismét Nico előtt végeztem, mindig voltak olyan időszakok, amikor én voltam jobb, máskor meg a közelébe sem tudtam kerülni.”

Rosbergnek nem sikerült a rajt, a hatodikról a 11. helyre esett vissza, de visszaküzdötte magát hetediknek. Közben volt egy koccanása Sennával és egyszer a célegyenes utáni sikánt is levágta, szlalomozásra kényszerülve. “Az első etapban semmi nem ment, az időmérős gumikon lassúak voltunk” – magyarázta Rosberg.

“Az első kiállás után minden rendbe jött, élvezet volt vezetni az autót. A Sennával való koccanás után kicsit megsérült az autóm, ami egy ilyen tempós pályán nem a legszerencsésebb dolog, de nem volt vészes. Ez a hétvége pozitívan alakult számunkra. Az utóbbi versenyeken voltak nehézségeink, de a pálya kedvezett nekünk. A következő, szingapúri versenyen is újabb lépést kellene tennünk előre.”